Bengt Ahlfors

SZÍNHÁZKOMÉDIA

játék a játékban / PREMIER: 2017.04.29.

vígjáték két részben

A színtársulat egy fiatal kortárs szerző új darabjának bemutatójára készül. A társulat művészeti vezetője - mint minden színházi vezető, a pénz, az emberi rigolyák nyomása alatt - kénytelen kompromisszumok árán megvalósítani művészi elképzeléseit. Eleget kell tennie a szponzorok, a közönség, az író, és a társulat elvárásainak.

A társulaténak, melynek bárkája a mindennapok magánéleti és karrier-konfliktusok viharában sodródik, de amiről természetesen a külvilág semmit nem tudhat. Hiszen a nagyérdeműt a csodák érdeklik és egy színházi előadás élménye, amely remélhetőleg segíti elfelejtetni saját életének feledhető apróságait.

A darab a komédia eszközeivel mutatja be a színház ironikus világát, amely esszenciálisan minden emberi közösségre jellemző. Szellemes és vitriolos vígjáték ez. A végigkövetett próbafolyamat során, a bemutatót megelőző napok sikereivel és kudarcaival találkozunk, amelyek valójában rólunk, mindannyiunkról szólnak, adnak számunkra vigasztalást és a humorának köszönhetően felhőtlen szórakozást.

Tizedik évfordulónkat ünnepelve, ezt a vígjátékot választottuk, megengedve a külvilágnak, hogy betekintést kapjon a kulisszák mögé, felénk, hogy aztán együtt nevethessünk, talán még önmagunkon is.

Szereplők

Ábrahám Edit
Linda Molin - színésznő
Xantus Barbara
Linda Molin
Szalma Tamás - Jászai díjas
Bengt - író
Nagy Enikő
Matilda - művészeti vezető
Kertész Péter - Jászai díjas
Oscar - ügyelő
Farkasházi Réka
Lotta - színésznő
Nemcsók Nóra
Lotta -
Szirtes Balázs
Per - színész
Király Adrián
Harry - színész
forditotta
Márton András
jelmez
Harák Judit
díszlet
Szlávik István
hang,- és fénytechnika
Kiss Tibor
dramaturg, rendező asszisztens
B Török Fruzsina
rendező
Koltai Róbert - Jászai díjas, Érdemes Művész