II. Szabadtéri Játékok a Skanzenben - 2022.06.17 - 06.26

A második Össz-nemzeti Szabadtéri Fesztiválon egy ősbemutatót tartunk és három vendégelőadás érkezik Szentendrére az ország több társulatától. A családok és a gyerekek számára is tervezünk két külön délelőttielőadást. A fesztiválunkra az előadások jegyértékesitése 2022. március közepén kezdődik. Színházi klubtagjainkat emailben fogjuk értesíteni a részletekről és az esetleges változásokról. Ezért érdemes regisztrálni a honlap jobb felső sarkában található REGISZTRÁCIÓ menüpontra klikkelve.

A 2021-es pandémiás időszak után nagy örömmel és bizakodva rendezi meg az Ivancsics Ilona és Színtársai a második nyári színházi fesztiválját. 2022-ben is az a célunk, hogy a műfajok sokszínűségét felvonultatva, minőségi színházi élményt nyújtsunk a nézőink számára, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Idén a Koppányi aga testamentuma című daljátékunk nyitja a rendezvénysorozatot és a Kilépőkártya című új darabunkkal zárjuk.

Vendégül látjuk emellett a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházat és a Magyarock Dalszínházat is.

A családoknak és a kicsiknek pedig mindkét szombat délelőtt gyerek előadással készülünk.


2022.06.17. péntek 20:30 - esőnap: 06.19. vasárnap

Fekete István - Neumark Zoltán: A koppányi aga testamentuma – historikus nemzeti daljáték
Ivancsics Ilona és Színtársai

Fekete István lebilincselő regénye historikus daljátékként elevenedik meg a színpadon, látványos koreográfiákkal, egyedülálló és megható dallamokkal, Somogyi Szilárd korhű és izgalmas rendezésében.

Családi-gyermek Program:

2022.06.18 10:30
Akarsz velem kóborolni
zenés-mesés kalandjáték
Ivancsics Ilona és Színtársai

Vincze Lilla, Kardos Horváth János, Nemcsók Nóra, Molnár György a megzenésített versek és a játék csodás erejével kívánnak a gyermeki lélekhez szólni, és figyelmeztetni őket, hogyan menthetnénk meg együtt a bolygónkat, ahol élünk, amíg nem késő.

2022.06.20. hétfő 20:30 - esőnap 06.21. kedd

Böhm - Korcsmáros: Szép nyári nap - musical
MagyarRock Dalszínház

Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote, Pago Pago, Ha szombat estetáncol, Tini-dal, Holnap hajnalig, Vándorének. Ugye mindenkinek ismerősek ezek a slágerek? A hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek sikerzenekara, a Neoton dalai nagyszerű alapul szolgálnak a Szép nyári nap – a Neoton musicalhez.


2022.06.22. szerda 20:30 - esőnap 06.23. csütörtök

Urmai Gabriella: Kilépőkártya
házassági pszicho-fitness
Ivancsics Ilona és Színtársai - ŐSBEMUTATÓ

Ki ne akart volna valaha kilépni az életéből, hogy másnaptól valahol máshol, valaki másként vagy csak egy más helyzetből folytassa a létezést? Mert egy kilépés nem azonos a meneküléssel, azzal azonnal be is lépünk valahová...


2022.06.24. péntek 20:30 - esőnap: 06.26. vasárnap

Dan Gogin: Apácák
zenés komédia
Zenthe Ferenc Színház

Egy este, mikora hobokeni nővérek visszaérnek afrikai missziójukról, váratlan szerencsétlenség történik: mialatt ők átruccannak a szomszédos Mária dombra, az 52 otthon maradt apáca bevacsorázik egyik társuk mérgező főztjéből.


Családi-gyermek Program
2022.06.25 10:30

A leleményes lány
okos mese bábokkal és zenével
Batyu Színház

Vajon a fiúk vagy a lányok okosabbak? Túljárhat-e egyszerű falusi leány Mátyás király eszén. Minderre fény derül óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló interaktív bábelőadásunkból.

Köszönjük az elmúlt két évben tanúsított végtelen türelmüket és megértésüket, hogy élő és rendszeres előadásokat nem tudtunk biztositani. Szeretettel várjuk Önöket június 17-től folyamatosan.

Ivancsics Ilona és társulata